11. nap - 2011.06.24. - A második szakasz negyedik napja
Duró Imre, 2011-06-28 21:46
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A keszthelyi vasútállomással szemben, egy kocsmában rendeztük be az indító állomást. Ha kétségeink lettek volna a műintézmény jellegével kapcsolatosan (esetleg büfé, falatozó, stb.), akkor a pultos hamar eloszlatta volna azokat, hiszen Jóska bátyánk – akinek megfájdult a torka előző este – kérdésére, miszerint kaphatna-e egy kis mézet, a kocsmáros kiordított az ablakon: Milyen mézet akar itten? Nem látja, hogy ez egy kocsma???
Szóval így indult a második szakasz negyedik napja, mikor is egy hosszú, 27 kilométeres túra várt ránk Keszthelyről Tapolcára. Néhány új jelentkező mellett sorainkban köszönthettük a Stéger házaspárt is, akik Pajtli Sanyinak és Marikának segítettek a túravezetésben. Végül 22 fővel vágtunk neki a 11. napi szakasznak. Itt jegyezzük meg, hogy még 49 nap van hátra.
Utunk – és a kék jelzés – először a felső-diási kilátóhoz vezetett bennünket, majd Vállus felé indultunk. Vállusba érkezéskor megeredt az eső és bizony kisebb-nagyobb kihagyásokkal kitartott egészen estig. Itt várta a túrázókat Mag Éva, a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség elnöke, aki jó tyúkanyó módjára követi figyelemmel és autóval a csapatot. (Már amennyiben a tyúkanyók tudnak vezetni… )
Örömmel konstatáltuk, hogy a vállusi kisbolt ablakában még megvan a bélyegző, dacára annak, hogy a kisbolt már bezárt.
Ezt követően egy igen nehéz szakasz következett. S nem csak az eső nehezítette a túrát: agyagos, sáros talajon haladtunk Lesenceistvánd, majd Lesencetomaj felé. Sok csúszkálás és néhány nagy esés (ld.: Zutyu triplája…) árán vergődtünk el végül Tapolcára, ahol az állomáson némi forgalmista-bosszantás (v.ö.: pecsételés) után mindenki elindulhatott megrendelt szálláshelye felé. A többség a helyi gimnázium kollégiumában szállt meg, amely, mint az reggelre kiderült, ár-érték arányban hagyott némi kívánnivalót maga után…
A csapat néhány fáradhatatlan vándora a közel harmincas túra után még egy rövid városnézésre is elindult, de előbb-utóbb mindenki „eltette” magát és az elázott cuccokat holnapra, ha másért nem is: a bakancsoknak is idő kell a száradáshoz.
