3. nap - 2011.06.16. - Első szakasz harmadik napja
Duró Imre, 2011-06-28 21:36
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A Faluház előtti közös fotóval zártuk tömördi programunkat, majd nekivágtunk a Szeleste felé vezető útnak. Az időjárás kegyes volt hozzánk és a beígért eső helyett forró kánikulai nap köszöntött ránk. Néhányan alaposan le is égtek a tűző napon, s mindig jókedvű, Szabadkára való Józsi bátyánk, akivel nagyhangú szócsatákat vívunk esténként egy-egy pohár pálinka mellett, összeszedte a csapat első kullancsát.
Kincséd-pusztán áthaladva szomorúan láttuk a két héttel ez előtti tűzvész nyomait, s újra elgondolkodhattunk azon, hogy vajon jól sáfárkodunk-e ránk bízott értékekkel, s mindig tisztában vagyunk-e azzal, hogy mindez nem a miénk, nem az elődöktől örököltük, hanem, ahogy mondani szokták: unokáinktól kaptuk kölcsön.
Tovább haladva azt is megtapasztalhattuk – a saját bőrünkön – hogy dacára a néhány héttel ez előtti útkarbantartásnak - a csalán bizony szapora növény és gyorsan derékmagasságúra nő. Pedig ez az út, amelyen ma a kék jelzés halad egykor vásári út volt, s napi szinten használták az itt élők.
A melegtől és a szokottnál erősebb tempótól kicsit elgyötörve, a Fácános után már megpillantottuk a szelestei felső templomot, s ez nem csak a napi szakasz végét, hanem a kocsma közelségét is jelentette. Igaz előtte még egy 500 méteres új útszakaszt és egy remek vadcseresznyéző helyet is fel kellett térképeznünk, de ezt követően végre leülhettünk a helyi vendéglátóipari egység hűvösébe – cseresznyére sört? -, ahonnan rövid pihenő után értük el a „Kéktúra turista pihenőt”.
Vendéglátónk, dr. Galántai György polgármester, aki civilben állatorvos, büszkén beszélt az építés alatt álló kempinggel kapcsolatos terveiről, s szomorúan a vidéki Magyarország, a falvak sokszor reménytelen helyzetéről.
Mi is sokat köszönhettünk ennek az ötödik önkormányzati ciklusát töltő fáradhatatlan embernek, hiszen szállással, meleg étellel, jó fajta pálinkával és jó szóval fogadott bennünket. Megmutatta a falu által fenntartott arborétumot és beprotezsálta elgyötört csapatunkat a Zsuzsanna szálloda strandjára. A vacsora és a fürdés után még éjfélig folyt a szó (is), majd mindenki aludni indult, mondván: másnapi célunk, Sárvár bizony odébb van.
